É L J E N   A   S Z E R E L E M !

operett

Koprodukciós nagy színpadi, két felvonásos előadás, élő zenével a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata és az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház művészeinek előadásában.

Az előadás az egykori bécsi bemutató tartalmi világának alapjait keresi mai, korszerű színházi eszközökkel. Újít és átformál, értelmez és kérdéseket tesz fel, miközben a legnagyobb hűséggel szólaltatja meg az operettvilág máig ragyogó, legfényesebb csillagát. A Csárdáskirálynő bohém és könnyűvérű mű, egyben az újkori arisztokrácia és a monarchia rekviemje. Mai korunk robbanás előtti feszültségei, dekadenciája, kilátástalansága sok tekintetben rímel a múlt század eleji történelmi korszakhoz, amelyben megszületett ez a búfelejtő, mézesmázos operett mesevilág. Előadásunk a mélyebb értelmet keresi. A dalok, a történések mögötti rejtett mondanivalót boncolgatja, ugyanakkor megtartja az előadás szórakoztató jellegét is.

Cecília, Feri bácsi és Miska pincér, hármójuk közös, régmúlt története adja azt az alaphelyzetet, amire a történet épül. A fiatalok, Sylvia, Edwin, Bóni és Stázi csupán leképezik az egykoron történteket. Jelenkori szerelmük úgy tükröződik a két idősödő férfi Cecília iránt táplált szerelmében, mint egy kopott foncsorozású antik tükörben.

Fontos szál a nemzetiségi motívum, amely az eredeti darabban is megjelenik. A soknemzetiségű osztrák-magyar monarchia színesen lüktető, nosztalgikus, azonban a háborúk miatt mégis vészterhes világában talál egymásra Edwin és a román származású Sylvia, valamint a csacska Stázi és a romlottságában is esendő Bóni gróf.

Az előadás időtartama 100 perc.

 

R E N D E Z T E: GERGELY LÁSZLÓ

D R A M A T U R G: TROJAN TÜNDE

 

S Z E R E P L Ő K:

Cecília – ÁLMOSD PHAEDRA 

Kerekes Ferkó – RUSZINA SZABOLCS

Miska – PINTÉR GÁBOR

Sylvia – KONCZ ESZTER

Edwin / váltott szereposztás –

GALDA LEVENTE
KOLLATOS FOTIOS

Bóni – HABÁNY TAMÁS

Stázi – TÓTH G.-KELLER LINDA

Szalmakalapos nő – TROJAN TÜNDE

 

K Ö Z R E M Ű K Ö D I K:

zongora – KECSKEMÉTI GÁBOR

harmonika – BEREC PÉTER

gitár / hegedű – MAJOR LÁSZLÓ

technika – BUDAI GÉZA

fotó: RUZSA ISTVÁN

 

G A L É R I A